Egy könyvimádó oldala

Egy könyvimádó oldala

Legendás latték - ajánló

2024. október 02. - geri_0804

Először is leszögezem, hogy ez egy olyan könyv amelytől ne várj nagy fordulatokat, egetrengető jelenteket. A könyv egyszerű és nagyszerű. A könyvet a Fumax kiadó adta ki 2022-ben és Dobószéli Eszter fordításában olvashatjuk. A könyv egy őszi könnyed fantasy történet. A könyv már régóta fent volt a kívánságlistámon de mindig más volt előtérbe. Most pedig beszereztem és elolvastam. A könyv az év egyik kedvenc olvasmánya lesz. A történet Vivról a harcos orkról szól. Viv egy kitartó harcos volt a háborúkban de most megsebesült és vége lett ennek a harcoskodásnak. Egy nap az Viv elmegy Fövenypartra és megnyitja az első kávézóját. Fövenyparton nem ismerik a kávét így ez egy teljesen új dolog lesz ebben a kis hangulatos településen. A kardját kávéfőzőre cserélje ez innentől megváltozik az élete. A könyv csak új visz magával és még egyszer kihangsúlyozom, hogy nem kell a könyvtől nagyra számítani. 

Travis Baldree első regénye a Legendás latték már megjelenésekor sikertörténet lett. Az univerzum előzménytörténete már magyar nyelven is kapható.

A könyvet itt tudod beszerezni: 

https://fumax.hu/termek/travis_baldree_legendas_lattek_fantasy_regeny_elorendeles.html

Az előzménytörténetet itt tudod beszerezni:

https://fumax.hu/termek/travis_baldree_koponyak_es_konyvesboltok_legendas_lattek_2_konyv_elorendeles.html

 

Ha velünk olvasnád az előzménytörténetet, csatlakozz a Discord szerverünkhöz! 

https://discord.gg/6ukdyygbGS

Jön az októberi közöskönyv! - avagy ebben a hónapban borzongani fogunk

Elérkeztünk az ősz második hónapjához ami azt jelenti, hogy új téma érkezik. A havi téma: Egy kis borzongás lesz, majd a közöskönyv nem más mint az Apró terek lesz amit Katherine Arden írt. Tehát egy borzongató könyvet fogunk olvasni. Ezt a hihetetlenül fantasztikus történetet nem felnőttregényként írta meg az írónő hanem ifjúságiként. A kötet egy sorozat nyitókötete, a sorozat többi része sajnos nem jelenik meg magyarul.

 

A fülszöveg:

Hátborzongató, ​rabul ejtő kísértettörténet.

A tizenegy éves Ollie egy tragikus veszteség után csak a könyvekben talál vigaszt. Így amikor a folyónál egy őrült nővel találkozik, aki egy könyvet akar a vízbe dobni, Ollie ellopja a könyvet, és elmenekül. A kötettel borzongató történetet ismer meg egy lányról és két fivérről, akik szerelmesek voltak belé – és egy „mosolygó férfival” kötött furcsa alkuról. A baljós kísértet valóra váltja az ember legkedvesebb vágyát, azonban a legmagasabb árat kéri érte.

A történet magával ragadja Ollie-t, egészen a másnapi osztálykirándulásig a Párás Völgy tanyára, a rémisztő történetű helyi gazdaságba. Ott a könyve szereplőinek sírjába botlik. Lehet, hogy a „mosolygó férfi” története igaz? Ollie-nak nincs túl sok ideje a válaszon gondolkodni. A hazafelé vezető úton lerobban az iskolabusz, a különös buszsofőr pedig dermesztő tanácsot ad a rábízott gyerekeknek: „Jobb, ha elindultok. Ha leszáll az este, értetek is eljönnek.” A sötét valóban gyorsan ereszkedik rájuk, amikor Ollie karórája riasztó visszaszámlálásba kezd, és ezt írja ki: FUSS.

Csak Ollie és két osztálytársa engedelmeskedik a buszvezető figyelmeztetésének. Ahogy a trió elindul az erdőbe, a körülötte álló madárijesztők mintha figyelnék őket… Ollie-nak pedig felrémlik a furcsa nő különös tanácsa: „Kerüld a tágas tereket. Maradj az apróknál!” És ezzel egy jólesően borzongató, hajmeresztő kaland kezdődik el.

Leendő klasszikus. Fedezd fel!

 

Olvass velem ebben a hónapban is! Borzongjunk együtt! BOOO!!

 

 

Palacsinta éjfélkor - ajánló

Nem vettem volna a kezembe ezt a kötetet ha Pergamenre hányt szavak Evelin nem ajánlotta volna. A könyv elnyerte a tetszésemet és egy kedvenc olvasmányt avattam. A könyvet két szerző írta Erdős Zsuzsanna és Király Anikó. A könyv olvasása közben konkrétan éhes lettem. A regény telis-tele van "evős pillanatokkal". A történet Máté és Miráról szól akik a kollégista évüket egy kollégiumban élik. Ugyan elmentek sokszor egymás mellett mégis eljött a pillanat amikor találkoznak. Nem más hol mint a kollégium konyhájában ráadásul éjfélkor. Szokatlan beszélgetésék veszik kezdetüket mégis barátok lesznek. Ezennel a gasztro randik sokasága kezdetét veszi. Elkezdenek sütögetni a konyhában nem mást mint palacsintát. Sok odaégett palacsinta van már a konyhában amikor már azt gondolja mindkettő, hogy tényleg jó párt alkotnak. Azonban az élet közbeszólt és nem úgy alakultak ahogy azt eltervezték. Megszólal a tűzjelző és egy csúnya vírus is elkezd terjedni. Hihetetlenül fantasztikus ez a könyv. A kötet ifjúsági így már tíz éves kortól jószívvel ajánlom. 

A szerzőről Erdős Zsuzsannáról eredeti szakmája bankszakmai tanácsadó. Az írás hobbiként indult neki majd amikor kiadásra került az első könyve a kamaszok egyik kedvenc szerzője lett.

A szerzőről Király Anikóról ha nem az írással foglalkozik akkor rajzol. 

Könyvmolyképzős újdonságok a Könyvfesztiválra

A friss megjelenés bejegyzéssorozatot folytatva most a Könyvmolyképző újdonságait hoztam el nektek. Három magyarszerző is bekerült a listába. A listában szereplő könyvek már előrendelhetőek a Könyvmolyképző weboldalán. 

Rezeda Réka: Bábmester

Már nagyon vártam ezt a könyvet egyrészt magyarszerős és mint tudjátok szeretem a magyar szerzőket. Másrészt a borítója is gyönyörű így nem kérdés, hogy a polcom éke fog lenni. Ez egy sorozat nyitókötete így már nagy lázba vagyok, hogy érkezik majd a folytatása is. 

A kötetet itt tudjátok előrendelni: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/pkid-4559

Meg Shaffer: The Wishing Game - Kívánságok játék

Mit is mondjak? A borítója gyönyörű, sőt még élfestett kiadásban is érkezni fog magyarul. A történetről nem sokat tudok de majd igyekszem a lehető leggyorsabban beszerezni. A kötetet Gábányi Réka Rebeka fordította le nekünk, hogy mi is el tudjuk ezt a varázslatos könyvet. 

A könyvet itt tudod előrendelni: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/the-wishing-game-kivansagok-jateka-4909

A könyv élfestett változata: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/the-wishing-game-kivansagok-jateka

Holly Black: Book of Night - Az éj könyve

A kegyetlen herceget nem olvastam, de már ezer éve kívánság listás nálam. Ezt a történetet is ő írta. A kegyetlen herceg Magyarországon és külföldön is egyaránt is nagy sikert aratott. A könyv a Zafír pöttyös sorozatban fog megjelenni. Élfestett és élfestés nélkül is elérhető lesz. 

A könyvet itt tudod előrendelni: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/book-of-night-az-ej-konyve

A könyv élfestett változata: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/book-of-night

On Sai: Vágymágusok 4. A háború titka

Nem olvastam még a szerzőtől pedig ő is egy magyar szerző. A Vágymágusok sorozat tudom nagy sikert aratott a Könyvmolyképzőnél. A kötet 440 oldal hosszúságú, és lehet kapni élfestés és élfestés nélkül is a Könyvmolyképzőnél. 

A könyvet itt tudod előrendelni: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/vagymagusok-4-4941

A könyv élfestett változata: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/vagymagusok-4-4940

Miriam Margolyes: És ez mind igaz

Harry Potter rajongóként tudom, hogy ez nekem egy kötelező olvasmány. Bimba professzor karakterét nagyon szerettem anno a Harry Potterben. A kötetet Sziklai István fordításában olvashatjuk.

A könyvet itt tudod előrendelni: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/ennyi-biztos-igaz

Save Me - Ments meg (Maxton Hall 1.)

Őszintén a könyv borítója fogott meg elsőre majd amikor elolvastam a fülszöveget akkor tudtam, hogy kell nekem! A könyv mindössze 384 oldal, és Budai Zita fordításában olvashatjuk magyarul. A könyv kapható lesz majd a élfestett változatban is. (Élfestett verziónak még nincs borítója!)

A könyvet itt tudod előrendelni: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/save-me-maxton-hall-1-4671

Élfestett verzió: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/save-me-ments-meg

Rácz-Stefán Tibor: Túl szép (új borító)

A könyvet nem olvastam a régi kiadásban, de ez az új borító csodálatos! A kötetről nem tudok semmit csak, hogy mindenhol ezt látom. Majd egyszer elolvasom, kívánság listán van már egy ideje.

Az új borítós kötet itt tudod előrendelni: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/tul-szep

Penelope Douglas: Birthayday Girl - A szülinapos lány

Nem a műfajom így nem fogom elolvasni. A borítója pedig szép. A kötet élfestett kiadásban is elérhető lesz.

A könyvet itt tudod előrendelni: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/birthday-girl-a-szulinapos-lany

Élfestett verzió: https://konyvmolykepzo.hu/products-page/konyv/pkid-4549

 

Sárga - ajánló

Amikor februárban a kezembe vettem ezt a kötetet nem hittem volna, hogy az év kedvence lesz ez a kötet. A könyvet a Magnólia könyvkiadó gondozásában jelent meg tavaly év végén. Ebben az évben a NIOK közös könyve is volt februárban. Ha nem választotta volna be Ági a könyvklubba akkor én biztos nem olvastam volna el ezt a regényt. A könyv volt már nálam is közöskönyv a Szundimanó könyvklubban márciusban. A történet két írónőről June és Athena-ról szól akik barátnők. Athena egy sikerszerző, míg June írása nem kelnek a könyvesboltok könyvespolcok polcairól. A két szerző egy estén együtt beszélgetnek Athena lakásában, ahol a házigazda megkínálja June-t egy koktéllal. A koktélt elfogadja a vendég, Athena megy a konyhába és egy egy rejtélyes eset folytán a házigazda megfullad. June kap az alkalmon és az elkezdett kéziratot az írógépben ellopja a könyvet. Egy-kettő dolgot átír a kéziraton és kiadásra kerül a regény. Sok méltatást kap a regény, de egyszer minden a feje tetejére fordul. Elkezdik bullyingolni a Twitteren és kitör a botrány.

 

R. F. Kuang 1996-ban született Kanton városában. Az első fantasy története a Mákháború elnyerte az olvasói tetszéseit. A folytatása a Sárkány köztársaság 2020-ban jelent meg Magyarországon Ballai Mária fordításában. 

A könyv itt szerehető be: Könyv: R.F.Kuang: Sárga (agavekonyvek.hu)

Agave kiadó megjelenések Könyvfesztiválra

Nocsak, nocsak! Már eltelt egy év és már megint Könyvfesztivál! Idén is a Millenárison kerül megszervezésre a 29. nemzetközi könyvfesztivál. Most egy kiadót emelnék ki, az Agave könyvkiadót mert rengeteg újdonságokkal készülnek a könyvünnepre. 

Benjamin Stevenson: Ezen a vonaton mindenki gyanús   

 

Megjelenés: szeptember 24. 

Itt tudod beszerezni: Könyv: Benjamin Stevenson: Ezen a vonaton mindenki gyanús (agavekonyvek.hu)

Fülszöveg:

Amikor ​meghívást kaptam az Ausztrál Krimiírók Társaságának fesztiváljára a helyi Orient Expressz, a Ghan fedélzetére, reménykedtem benne, hogy az utazás némi inspirációval szolgál majd a következő könyvemhez. Ezúttal regényt akartam írni ‒ elég volt az egymást gyilkoló hús-vér emberekből. Sejthetitek, hogy nem így sült el a dolog.
A fesztivál vendéglistája a krimiirodalom krémjéből állt. Ott voltam én, a debütáló szerző, aztán egy fickó, aki helyszínelős krimiket ír, egy legendás bestseller író, meg egy nő, aki jogi krimikben jártas, egy másik, aki pszichothrillerekben, valamint egy szépirodalmi nagyágyú. Ám amikor egyikünket meggyilkolják, a vonaton utazó írók ‒ velem az élen ‒ azonnal nyomozókká válnak. Együtt csak sikerül megoldanunk egy bűnügyet. Elvégre nemcsak a megoldásban vagyunk profik, hanem az elkövetésben is.
De hogyan lehet kideríteni, ki a gyilkos, ha az összes gyanúsított tudja, hogyan ússzon meg egy gyilkosságot?
Ernest Cunningham, A családomban mindenki gyilkos felejthetetlen elbeszélője visszatér, hogy a dermesztő hideg után ezúttal a sivatagi forróságban eredjen egy újabb gyilkos nyomába.
 
Heather Fawcett: Emily Wilde atlasza a Másvilágról
Megjelenés: szeptember 24. 
Fülszöveg:
Emily ​Wilde nagyszerű tudós, aki nemrég írta meg a világ első átfogó tündérenciklopédiáját. Kalandjai során a rejtettek számos titkára fényt derített, mint ahogy tudóstársát és korábbi riválisát, Wendell Bamblebyt is leleplezte.
Mert Bambleby nemcsak őrjítően megnyerő férfi, hanem száműzött tündérkirály is egyben, aki mostohaanyja elől menekülve a birodalmába visszavezető ajtót keresi. S amíg nem jár sikerrel, Emily nem áll készen arra, hogy elfogadja a házassági ajánlatát – gyengéd érzései ellenére jól tudja, hogy egy tündért szeretni veszélyes dolog.
Mindeközben Emily új célt is kitűz maga elé: meg szeretné rajzolni a különböző tündérbirodalmak térképeit. A kutatásai előkészítése közben pedig Bambleby ismét bajba sodorja, amikor Cambridge-t megszállják a mostohaanyja által küldött orgyilkosok. Kettejükre új kalandok várnak az osztrák Alpok festői vidékén, ahol Emily szerint Bambleby birodalmának ajtaja is rejtőzhet, melynek megtalálása segíthetne a férfinak megmenekülni családja gyilkos cselszövései elől.
Heather Fawcett nagy sikerű trilógiájának második részében Emilyre ismét nagy veszély vár. Minden erdőben és hasadékban veszedelmes szerzetek leselkednek rá, miközben nemcsak a tündérajtók, de szívének rejtélyes működését is meg kell fejtenie, mielőtt kifut az időből.
 
Paula Hawkins: Kéksötét (Magnólia kiadó)               
Megjelenés: szeptember 26. 

Amikor ​egy világhírű képzőművész egyik alkotásáról kiderül, hogy emberi csontot is tartalmaz, három ember élete végzetesen összefonódik a titkok és hazugságok hálójában.

Eris aprócska szigetén egyetlen ház áll, benne egyetlen lakóval. A szigetre egyetlen úton lehet be- és kimenni, ám a dagály érkezte mindennap tizenkét órára elvágja a skót szárazföldtől.

Ezt a parányi szigetet vette meg, és itt alkotott valaha Vanessa, a híres művész. A lenyűgöző, páratlan tehetségű Vanessa, akinek hírhedten csalfa férje húsz évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt.

A ház most Grace otthona. Egy magányos, idős nőé, aki az árapályra hangolta életét, és a világtól háborítatlanul szeretne élni.

Most azonban egy váratlan látogató tart felé, kinek érkeztével nem csak Eris titkai bukhatnak a felszínre, hanem valami sokkal borzalmasabb is.

Paula Hawkins új regénye a hatalom és művészet összefüggéseit feszegeti lassan adagolt, egyre növekvő feszültségben. Kifinomult stílusával és erőteljes megoldásaival a Kéksötét napjaink egyik legemlékezetesebb thrillere.

John Langan: Horgok                                                               
Megjelenés: szeptember 24. 
Fülszöveg: 
New ​York állam északi részén található a Dutchman’s Creek, amely az Ashokan-víztározóból ered. A meredek partú, gyors sodrású folyó a remek horgászat mellett azonban ígér valami mást is, ami túl fantasztikus ahhoz, hogy igaz legyen.
Amikor Abe és Dan, két özvegyember, akik egymás társaságában és a horgászat iránti közös szenvedélyükben találtak vigaszt, hallják a pletykákat a vízről, és arról, hogy lehet benne valami, ami gyógyír mindkettőjük veszteségére, csak legyintenek rá, mint egy újabb horgászmesére.
A férfiak azonban hamarosan egy olyan mély és régi történetbe keverednek, mint maga a víztározó. Ez a történet sötét paktumokról, rég eltemetett titkokról és egy titokzatos alakról szól, akit úgy ismernek: a Horgász. Abe és Dan szembesülni fog mindazzal, amit elvesztettek, és azzal az árral, amit meg kell fizetniük, hogy visszaszerezzék.
John Langan különös hangulatú regénye a gótika és a horror, a mítosz és a valóság keveréke, mely 2016-os megjelenését követően méltán kapta meg a Bram Stoker-díjat.

Rachel-eset - ajánló

Nem került volna a kezembe ez a könyv, hogyha nem lett volna NIOK közöskönyv. Leszögezem itt, hogy nem fogok hasonló regényt olvasni a közeljövőben mert ahogy mindenki mondja limonádé olvasmány de nekem ez egy nehéz, megterhelő olvasmány volt. Nem hatott meg egyáltalán, nem azért volt megterhelő. A könyv borítója szerintem elmegy bár jobbat is el tudtam volna képzelni ehhez a könyvhöz. A könyv idén jelent meg az Athenaeum kiadó gondozásában. A könyv kivitele nekem bejön, a betűtípusért külön köszönet a kiadónak! Miről is szól? Az egyetemista lányról, Rachel-ről aki könyvesboltban dolgozik és itt találkozik Jamesszel, akivel rögtön megtalálják a közös hangot és az egyetértést. A fiúval hamarosan lakótársak lesznek és és egy barátág veszi kezdetét amely örökre megváltoztatja az életüket. Bohém hétköznapjaik folyton anyagi gondok közepette élik életüket az íroroszági Corkban. Amikor beleszeret Rahel a nős egyetemi tanárba Dr. Fred Byrne-be, kiszemelnek egy tervet: könyvbemutatót szerveznek neki utána a lány elcsábíthassa a férfit. Hogy mi nem tetszett a regényben? A sok romantikus jelenet. Tudom ez egy romantikus történet és ez magától értetődő. Nekem ezek a romantikus jelentek egy kicsit túl voltak írva ezért adtam neki négy csillagot ami egy jó értékelés. Alapvetően tetszett ez a regény. 

Az írónőről Caroline O'donoghue-ről. Írországban született és most Londonban él. Első regénye Az üdvöske ami már magyar nyelven is elérhető a Central kiadó gondozásában. 

Vének háborúja - szeptemberi Szundimanó közöskönyv

Hello, szeptember! Hello, ősz!

Elérkezett ez a nap is, szeptember 1-je van. Jó szokásomhoz hűen hozom nektek a havi témát és a közöskönyvet is. Ebben a hónapban EGY SCI-FI lesz a témánk, és a közöskönyvünk John Scalzi: Vének háborúja lesz. 
Gyere, csatlakozz a könyvklub Discord szerveréhez! Itt ki tudod beszélni a közöskönyvet és még a témakibeszélőn is részt vehetsz! Link: https://discord.gg/6ukdyygbGS
A közöskönyvünk fülszövege:
John ​Scalzi a Vének háborújában egy olyan világot ír le, ahol az ember már űrbéli gyarmatokon él, és folytat kegyetlen harcokat újabbakért a Gyarmati Véderő vezetésével. Erre mindenképp szükség van, ugyanis az erőforrások szűkösek, lakható bolygókból pedig kevés van, és emiatt a kivándorlást erősen korlátozzák a Földről. Sokaknak csak az a lehetőség marad, hogy a hetvenöt éves kort elérve jelentkezzenek katonának, majd két év frontszolgálat után letelepedjenek valamelyik kolónián, busásan megjutalmazva. Nem csak emiatt hangzik csábítónak ez a lehetőség: a közvélekedés szerint a Gyarmati Véderő valamilyen módszerrel meg is fiatalítja az embereket, hiszen öregekkel nem lehet harcba indulni.
Úgyhogy John Perry két dolgot tett a hetvenötödik születésnapján. Meglátogatta a felesége sírját, majd belépett a hadseregbe. Csak két évet kell túlélnie. Azt viszont még ő sem sejti, hogy milyen megpróbáltatások várnak rá – a brutális háborúk és az otthon fényévekre nyúló távolsága örökké megváltoztatja az embert. Valami sokkal különösebbé és veszélyesebbé.
A közöskönyvet itt tudod beszerezni: Könyv: John Scalzi: Vének háborúja (agavekonyvek.hu)
Olvass velem ebben a hónapban is!

Nyári könyvajánló

 A nyár utolsó hónapjában is olvassunk letehetetlen olvasmányokat. Hoztam nektek öt címet amit biztosan olvass el még nyáron. 

1. Emily Henry könyvei, ebből - A Boldogság otthona

Az összes Emily Henry könyvet tudom ajánlani nyárra főként mert nyári hangulatúak. Ebből a listából hozom a Boldogság otthonát ami szerintem az egyik legjobb könyve a szerzőnőnek. Ezeket a könyveket úgymond limonádé olvasmányok. Emily Henry ebben a könyvben a boldogságot helyezi előtérbe. 

2. Sara Nisha Adams: Lélekkert 

Tavaly volt augusztusban közöskönyve a NIOK-nak és akkor elolvastam. Azt kell mondanom, hogy az előző regénye Sara-nak az is tetszett de ez most átlépte a jó könyv határt. Egyszerűen fantasztikusan ír Sara, gyönyörű leírások. Egyszerűen fantasztikus! 

3. Szabó Krisztina: Ellopott kívánság

Tavaly találkoztam először a szerzőnő nevével és a könyveivel. Karácsonyra megkaptam így az év elején el is olvastam mind a két regényét. Az írói stílus egyszerűen fantasztikus! Alig várom az írónő következő regényét. Ez a történet egy Aladdin újra mondás. Sivatagi részek amik a nyárba illőek a könyvből. Imádtam ezt a történetet is. 

4. John Scalzi: Állati gonosz 

Hogy már a borító elnyerte nálam az elolvasását? Hát, igen. A történet humoros amit már Scalzitól megszoktunk. Sci-fi műfajt nagyon szeretem így nem kérdés, hogy elolvastam. El kell nektek mondanom nagyon tetszett. Tavaly szeptemberben találkoztam az író nevével.  Mindenképpen ezt ajánlom azoknak akik szeretnének egy humoros sci-fit olvasni. 

5. Szlavicsek Judit: Halál Tihanyban

Krimit nem szoktam olvasni, de ez most nagyon tetszett. A történet felépítése tökéletes, és nem fejtettem meg elsőre ki a gyilkos. Ez már nálam feltette a mércét a krimi vonalán. Krimi nem az én műfajom így nem voltam jártas a nyomozásokban. Ettől függetlenül nagyon tetszett, izgalmas, kalandos krimiről van szó. 

 

Garabonciások - ajánló

 Nem is tudtam, hogy meg fog jelenni ez a könyv amikor nem láttam Booksnail Fanni könyvheti megjelenések videóját. Köszönöm neki, hogy ajánlotta nekem ez a kötetet. A kötet a Ciceró Könyvstúdió gondozásában jelent meg 2024 júniusában. A könyvet Bökös Borbála magyar szerző írta aki dedikált a könyvhéten a lelkes olvasóinak. Ebben a hónapban nem mellesleg a Booktube Könyvklubnak közöskönyve. A kötet Szilkéről szól aki Nagyváradon él egy nevelőintézetben. Mindig megszökik, hogy egy utcai bandához csapódjon. Miután egy bandával folytatott balhé után egy furcsa dolog történt vele. Egy villám csap belé és egy különös öreg úr jön el érte aki azt állítsa, hogy a nagyapja. Magával viszi és egy párhuzamos világba ahol a lebegő szigetekre épült városok úsznak az égen. Szilke a garabonciás Akadémián tanulni kezd. Hamarosan háború közeledik a világ felé. Amikor nagyapja eltűnik akkor a lány az unokatestvérével elindul, hogy megkeresse Kalamóna szívét. Amellyel véget vehet a harcnak és a küzdelemnek. Izgalmasan kezdődik a történet és a befejezése is csodálatos. A könyvet öt csillagra értékeltem. 

Bökös Borbála a Szmirkó szerzője új mágikus világot hozott létre kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Ebben az ifjúsági regényben Erdélyben új kalandokat fedezhetünk fel a regénnyel. 

A könyv itt szerezhető be: Bökös Borbála: Garabonciások (gabo.hu)

süti beállítások módosítása